Mire vágyik a Nő?

A nők férfiakra vágynak. A nők azt szeretnék, ha kényeztetnék, babusgatnák őket a kapcsolatukban. Ha ez nem történik meg, elfásulnak, úgy érzik, túl sokat nyújtanak párjuknak.
Ha azt érzik a nők, hogy törődnek velük és tisztelik, szeretik őket, egyre jobban kivirulnak és minden eddiginél többet és szívesebben tudnak adni önmagukból. Amikor egy nő beleszeret egy férfiba, akkor azt reméli, hogy erős, gondoskodó társra lelt. Ha egy nő hosszabb ideig csak ad, de nem kap viszonzásul törődést, szeretgetést, akkor magányossá válik.

A legtöbb férfi nem érti, hogy milyen fontos a nő számára, hogy érezze a társa támogatását. A férfiak néha jól látják, hogy a nő egyedül is megbirkózik a feladattal, ezért nem támogatják. 

A férfiak úgy működnek, hogy ha egyedül is meg tudnak oldani egy problémát, akkor nem beszélnek mással, ügyszerűen megcselekszik azt. Ezért nyugodtan hallgatnak, amikor azt látják, hogy a nő képes megbirkózni a feladataival.

A nő viszont (bár az eszével tudja, hogy megoldja a problémáit) érzései mégis igénylik a figyelmet, kényeztetést, a szeretet megnyilvánulását.
Amikor egy nő zaklatott, kimerült vagy kétségbeesett, akkor fokozottabban vágyik arra, hogy érezze, nincs egyedül. Vágyik a férfi közelségére, a bensőségesség érzésére, egy kis beszélgetésre. Ilyenkor a legfontosabb bizonyítéka az lehet, ha a férfi meghallgatja. Ha ugyanis a nő megoszthatja valakivel az érzéseit, akkor megerősödik abban a hitében, hogy érdemes a szeretetre.

Sok férfitől hallottam már azt a mondatot: minek mondjam minden nap, hogy szeretem, mikor úgyis tudja. Ha nem szeretném, nem élnék vele.

Ez óriási tévedés. A nők minden nap igénylik a szeretet megnyilvánulását. Ha sokáig nem kapnak „bizonyítékot” a szeretetről, akkor elbizonytalanodnak, úgy érzik, nem érdemlik meg a szeretetet, és gyakran megfogalmazzák, hogy „őket talán nem is lehet szeretni”. Ez természetesen szélsőséges viselkedésmód, de a nők hajlamosak a szélsőségekre.

Mikor egy nő rájön, hogy túl sokat adott, általában a férfit hibáztatja mindkettőjük boldogtalanságáért. Igazságtalannak érzi, hogy ő lényegesen többet adott, mint amennyit kapott a kapcsolatban. Bár a legtöbb esetben igaz, hogy nem kapta meg azt a figyelmet, törődést és szeretetet, amit megérdemelt volna, mégsem szabad a társát hibáztatni ezért. Be kell látnia, hogy ő is felelős a kialakult helyzetért. Túl sokáig tűrte azt, ami kellemetlen volt a számára, nem hozott időben határozott döntést, vagy nem kommunikált a férfival érthetően. Mert bizony, néha (bár kedvesen) tudtára kell hozni, mi a nő igénye!
Fontos a nő számára, hogy felismerje azt a határt, amelyen túl már nem adhat a párjának anélkül, hogy ő maga ne nélkülözne. Így nem válik mártírrá, aki bűnbakot keres elrontott életéért, hanem felelősséget vállaló emberré lesz.