Társfüggőség

Mi kell két ember bensőséges kapcsolatához? Elengedhetetlen a kölcsönös tisztelet, a közös életszemlélet, a harmonikus szexuális élet, a pénzügyekhez való hasonló hozzáállás, és stabil érzelmi intelligencia.

A legtöbb ember azt gondolja, hogy a kapcsolat akkor ért holtpontra, amikor szétválik a páros. Pedig a szétválás már csak a kapcsolat lezárása. A kapcsolat akkor ér véget, amikor valamelyik fél hosszabb ideje nem érzi jól magát, másra vágyódik. Más partnerre, más programokra, más témájú beszélgetésekre, más szabályokra, más hangulatra...

Miért olyan nehéz?

A párválasztás az egyik legnehezebb életfeladat. Igényeink változnak az életkor előrehaladtával, a személyiségünk formálódásával. A gyermekkorunkban megélt élmények, esetleges traumák, a szülői nevelés hatása kapcsolati szorongást, beteges ragaszkodást, vagy az intimitástól való félelmet eredményezhetnek. Bátran kimondhatjuk azt is, hogy a gyermekkorból hozott szülői viselkedési minták, a szülői parancsok, tiltások, engedélyek, röviden megfogalmazva az emlékeink sorsdöntőek a párválasztásunk szempontjából, és a párkapcsolatban való viselkedésünk szempontjából is.

Ha azt tanultuk meg a szülői házban, hogy „légy jó háziasszony”, vagy azt, hogy „a nőnek a konyhában a helye”, akkor életünk végéig el fogjuk tűrni, hogy a párunk szavakkal verjen minket, esetleg néha-néha kezet emeljen ránk, megcsaljon, akár többször is. Az ilyen kapcsolatokban meg sem fogalmazódik az egyenrangú párkapcsolat igénye, vagy ha megfogalmazódik, akkor nagyon hamar elhal ez a gondolat. De nincs meg a párkapcsolatban a megelégedettség, a kölcsönös biztonságérzet, a bizalom, ezért sokan élnek olyan kapcsolatban, ahol külön vagyont gyűjtenek maguknak, vagy kettős életet élnek, ahol kihasználják egymást.

Aki beéri a langyos érzelmekkel, aki azzal áltatja magát, hogy úgysem talál jobbat, az olyan csapdába sétál bele, ami lehetetlenné teszi, hogy boldog ember váljon belőle.

A kapcsolatok érzelmi zátonyra futásának az oka, hogy a felek nem ismerik saját magukat sem, valamint nem fejlesztik a személyiségüket. Amíg ez így van, addig nincs sok esélye hogy megismerhetik a másikat, vagy hogy hogyan lehetne megszerezni a másiktól az elismerést, a tiszteletet, a megbecsülést, a szeretetet.

Mi az a társfüggőség?

Sok mindent megtehetünk egy kapcsolat, egy házasság működéséért, mégsem szabad megtenni mindent. Vannak határok, amelyeket egy egészséges ember nem enged átlépni. Azok az emberek, akik bármit elnéznek és megbocsátanak, pusztán azért, hogy a partnerüket maguk mellett tudhassák, a társfüggők.

Társfüggőnek lenni nem lehet egyedül, mindig kell hozzá a másik fél is, ez egy mindkét felet megbetegítő társasjáték.

A társfüggőség egy folyamat, melynek kialakulása és fenntartása idején folyamatosan negatív irányba romlik mindkét fél személyisége. Ez végül személyiségzavarhoz vezet. Óva intenék mindenkit attól, hogy önmagát diagnosztizálni kezdje.

Ha valakinek az a gyanúja támad, hogy társfüggőségben él, és megijed a személyiségzavar lehetőségétől, mindenképpen kérje szakember (pszichiáter, pszichológus) segítségét, mert a személyiségzavar megállapításához részletes vizsgálat, életvezetési- és heteroanamnézis elemzés szükséges.

A társfüggőség a szorongások csoportjába tartozik. A társfüggőség, a kodependencia legjellemzőbb érzései a gondoskodásra való igény, a másikhoz tapadás, és a magánytól való félelem. A társfüggő az örökös lelki kielégületlenség állapotában van, amikor a kívánságai jogosak, de nem ismeri, vagy nem használja azokat a módszereket, amelyekkel csökkenthetné a magánytól való félelmét, és összeszedhetné a bátorságát ahhoz, hogy egy kicsit eltávolodjon a másiktól. Ezzel mindketten levegőhöz jutnának, és a kapcsolat fojtogató légköre megszűnne.

A leggyakoribb példa: jogos kívánsága az egyik félnek, hogy a párja ne csalja meg. Ha mégis megteszi, akkor ez a "fél" elveszíti a bizalmát, ezzel együtt a biztonságérzetét.

Megküzdési stratégia helyett  (szembenézés azzal, hogy mi hiányzik a kapcsolatból), elmegy a jóvátétel nélküli megbocsátás irányába, mert annyira fél valamitől (a magánytól, a szegénységtől, mások véleményétől, az egyedülálló anya státusztól), hogy bármi áron maga mellett tartja.

Megmagyarázza magának, hogy:

• annyira szereti, hogy mindent meg tud neki bocsátani.
• a "gyerekek érdeke", hogy együtt maradjon a család.
• mi lesz az anyagiakkal, a közös vagyonnal, nyaralásokkal, életszínvonallal?

Valójában jóvátétel nélkül megalkuszik, s az önbecsülését elcseréli státuszra, vagyonra. Nem szembesülnek a hiányokkal, nem is pótolják azokat. Következik egy rövid nyugalmi szakasz a kapcsolatban. S a szünet után újra indul a folyamat, amikor is újra gyanakodva figyeli a másik felet, aki változatos hazugságokat talál ki, hogy elleplezze az újabb megcsalást.